Jó, higgyetek nekem, de most tényleg, nem akartam már a második bejegyzésemet róla írni, de egyszerűen nem bírtam ki. De tényleg nagyon próbálkoztam, de nem ment.
Előre szólok, hogy fogalmam sincs, hogy igazából miről is fog szólni ez a bejegyzés mert remegő kezekkel írom, és teljesen össze vagyok zavarodva ebben a pillanatban igazából állandóan de idk.
Na, szóval először is kezdeném azzal, hogy ma azaz 2016. november 8-án csak 449km-re tartózkodik tőlem az életem értelme. És most jöttök ti azzal a kérdéssel jogosan hogy miért nem 0km-re? Hogy én miért nem vagyok ott, és miért itt, ebben a kicseszett blogban sírom ki magamat, és írom le mit is érzek? Hogy miért nem ezt egy körülöttem lévő embernek mondom el, aki segítene vagy valami?
Ez csak pár kérdés, amit szerintem ti feltesztek magatokban, de sajnos nem vagyok gondolatolvasó.
Szóval miért is nem vagyok ott? Miért is nem csápolok az első sorban?
Ehhez sajnos vagy nem sajnos el kell meséljem, hogy miért is van ő az életemben, és hogy is lépett be Ő.
Előre is figyelmeztetlek, titeket , hogy lehet hogy nagyon zavaros lesz, és összecsapott, de egyszerűen nem tudok lenyugodni, csak úgy kavarognak bennem az érzések. Biztos nektek is volt már ilyen, hogy szinte nem tudtok egy helyben egy dolgot csinálni, és egyszerűen nem tudtok lenyugodni, és csak gondolkodtok, és gondolkodtok. Jár az agyatok, és egyszerűen nem tud leállni.
Justin Drew Bieber-t mindenki ismeri a világon, ezt bátran ki merem jelenteni. És mindenkinek meg van a véleménye róla, és szerintem két nagy táborra lehet osztani az embereket. Van aki utálja, és van aki szereti. Nem, nem azt mondom, hogy van akinek nincs véleménye, de ez a srác, higgyétek el annyi érzelmet tud kiváltani az emberből, hogy csak na.
Azt már előre elmondom, hogy én Directionernek vallottam magam, egészen 2010-től 2014-ig, de rájöttem, hogy ez egyáltalán nem igaz. Mert én csak a zenéjüket szerettem, nem azt amik ők. Soha nem olvastam utánuk, szinte semmit sem tudtam róluk, viszont volt egy személy, akinél ezt csináltam. Igen, igen jóra gondoltok.
Pontosan emlékszem arra a pillanatra amikor először megláttam az MTV-n a One Time videóját. Bár csak 9 éves voltam, már akkor kijelentettem,hogy ez cuki . Ez az egész. A videó, és maga a fiú is.
Éjjel-nappal azt a számot hallgattam, de utána, mintha megszánt volna. Persze nem szűnt meg, de valahogy nem hallgattam. Tudtam, hogy létezik, de könyörgöm 9-10 éves voltam, és sajnos akkoriban lett csak internetünk, és a számítógép előtt is a nővérem ült éjjel-nappal.
Szóval, utána újra olyan 2012 körül lettem figyelmes rá, amikor kijött a Believe, és én tényleg szerettem, de valahogy az ismerőseim, barátaim ezt nem vették túl jó néven, állandóan buzizták, meg ilyesmi, szóval abbahagytam a hallgatását, ami kétségtelenül egy orbitálisan nagy hiba volt, és ha visszatekerném az időt, biztos máshogy cselekednék, de sajnos nem lehet.
Még mindig a szemem előtt van, amikor anyával voltunk ketten itthon, én éppen a konyhába voltam, ő pedig a tévét nézte, és egyszer csak szólt, hogy menjek oda.Ez 2014.január 23-án volt, azon a napon amikor letartóztatták. Nem éreztem, semmit, csupán csalódottságot, de azt nagyon. Bármennyire is nem voltam fan, valahogy sajnáltam, és segíteni akartam neki, de nem lehetett.
És akkor el is érkeztünk 2015-höz, pontosabban márciushoz. Valahogy újra rábukkantam, és állandóan az ő dalait hallgattam, és egyszerűen nem álltam le és nem is akartam. Szép lassan bele estem. De teljesen. Ő lett a mindenem és azóta is ő.
Ma már szerencsére a környezetem is jobban fogadja, és már a családom is megimádta ezt a kis cuki fejet.
Talán ha nem lettem volna olyan helyzetbe érzelmileg mint akkor, akkor lehet hogy nem lett volna ez. De most már csak örülök ennek tényleg. És üzenem annak a hülye fiúnak, hogy örülök, hogy ezt tette velem. Hiszen enélkül nem találtam volna rá.
Most szerintem kiakadna a a betűr korlát, ha leírnám miért is imádom,és igazából már most mindjárt bőgök, mi lenne ha még le is írnám.
Így visszaolvasva elég kaki bejegyzés lett, de még is publikálom, mert én ez vagyok.Egy kapkodó szétszórt, és célokkal teli lány.
És hogy ki ad nekem célt?
Azt úgy hiszem, hogy már tudjátok.!
De azért leírom a biztonság kedvéért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése